Pedig nem egyszerű feladat - gratulálunk, ezennel megnyerte, itt és most, a kedvéért alapított HaviFasz különdíjunkat. Rokkantkártyáról volt szó a Bumerángban, természetesen Faszunk kardoskodott az ártatlanság vélelme mellett, miszerint micsoda előítéletesek vagyunk már, amiért szkeptizálunk, ha egy ilyen igazolvánnyal ellátott, lesötétített ablakú, német rendszámú X5-ösből kisétál egy öltönyös fiatalember az Andrássyn. Miért, egy sikeres külföldi üzletember nem lehet sérült, akin nem látszik, mert mondjuk nem sánta, hanem szívbeteg...? Ez nem derült ki, a betelefonáló BMW-sek ugyanis egytől egyig csak a mami, a nagybácsi, esetleg a szomszéd öregasszony kórházba szállítása után náluk felejtődött kártyáját használják, és csakis akkor, ha nagyon sok az autó, és nincs más hely a közelben a mozgáskorlátozottaknak fenntartottakon kívül. Nekik is illik megköszönni ezt a figyelmességet, tényleg.

De a díj nem ezért jár, ebben semmi extra, ennyire simán van segg a hét bármelyik reggelén a Gabika, és, amint bebizonyosodott, az állandó hallgatóiból álló faszcsokor is. Mondott egy jobbat is: egyébként is, miért jár a bárkinek a pozitív diszkriminálás? Régen, amikor el kellett bicegni a parkolóóráig fizetni, akkor még logikus volt, de hiszen most már modern idők járnak... "A roki nem tud esemest küldeni?!"

Kedves Gábor, megértjük, kellemetlen, hogy nem állhatsz meg nyugodtan bárhol csak azért, mert idióta vagy. Nem baj, vén trotty vagy már, csak idő kérdése, és akad majd más bajod is; ajánljuk, hogy kéznél legyen majd az a telefon...

 

The game is on, bitch!

2010.09.29. 11:24

Azt nem mondom, hogy Dundika a legjobb csaj a világon, de Voksán Virágnál mondjuk nagyságrendekkel jobb. De momentán fejlődésnek vagyunk tanúi, úgy néz ki, hogy a magyar picsavilág éppen meghaladja a pikareszket, és a fejlődésregény felé tart, ugyanis ezek a csajok elkezdenek változni. Valamiért DJ-nek állnak, hát istenem, ez legfeljebb Tiestót zavarhatja őszintén. De most jön valami megfoghatatlan, valami olyan, ami még nem volt: Voksán Virág beszól Dundikának, hogy az ilyenek miatt gagyi lesz a szakma. Mert ezek nem tanulták ki a szakmát, és csak azért csinálják, hogy ne tűnjenek el a süllyesztőben. Fuck me! Az a szörnyű gondolatom támadt, hogy a "fasz" és a "lemez" szavakat valahogy felcserélte a kis agyuk ezeknek, és hát lovas, lovas. Makes sense.

 

You've got to be kidding me

2010.09.22. 14:50

Jézus óta ember halálából nem kaszáltak ennyit, mint Zámbó Jimmyéből. Most komolyan, Árpi meg ilyenek? Az igaz, hogy az a faszi tán még a tesójánál is rondább, de ez tán kevés, bár kétségtelen, hogy tényleg igazán nagyon csúnya. Aztán meg mindenfélék voltak, és most, amikor azt hittük, letehetjük lassan-lassan ezt a terhet, mint a Frodó, jön az új hír, hogy Hulé Éva, aki azt mondta akkor, hogy Jimmy simán lelőtte magát (emlékezetes flash játékok sora örökítette meg a dolgot), most megrázza magát, és kijelenti: nem úgy volt, másnak a kezében volt az a pisztoly. Aki Zámbó Edit. És akkor most újraindul a nyomozás. Don't fuck around with me, hát higgyék el neki, hogy Edit asszony odapörkölt az urának, csukják le, vagy ne higgyék el neki, de ezt a Zámbó szót már leírni is kellemetlen.

 

Mel Gibson is easy

2010.09.22. 14:13

Azt mondja Jodie Foster, hogy "easiest, nicest person I’ve ever worked with… The second I met him, I said, 'I will love this man for the rest of my life.'" Arról az emberről van szó, aki egy ideje fura dolgokat csinál. Kicsit rasszista, kicsit szexista, kicsit verekszik. De abban valahogy igaza lehet Jodie-nak, hogy imádni kell. Ő Martin Riggs. Nem baj, ha azt üvölti a barátnőjének két pofon közt, hogy "I deserve to be blown" (ami mondjuk nyilván igaz, persze), nice a pali és kész. Jodie Foster csak tudja.

 

Kate, stop

2010.09.21. 19:42

A Titanic óta nyilvánvaló, hogy Leónak és Kate-nek végül össze kell jönni, és ennyi. Sajnos a hölgy megint tesz egy fölösleges kitérőt, ezúttal egy ilyen vasalt fejű ezerfogúval. Az a baj, hogy ez a nő igyekszik komolyan venni az ilyen dolgait, a házasságát is csak az tudta tönkretenni, hogy végül Leo a pulton megcsinálta a férj szeme láttára, szóval most nem tudom mi lesz. Mindez megfejelve azzal, hogy Leo meg állítólag vallást is vált, hogy elvehesse a mostani barátnőjét, nem állunk jól, de a sorsát úgyse kerülheti el egyik se, mark my word.

 

Sajátos catfight

2010.09.21. 19:17

Ha Madonnáról megjelenik valami borzalom, Sarah Jessica Parker siet és alulmúlja. Nincs ez másként most sem. Ruha, haj, fej. A keze nem látszik, szerencsére, de azt meg már odaképzeljük.

 

MILF!

2010.09.21. 18:52

Hát valami ilyesmi a milf platóni ideája minden férfi agyában.

 

Leharcolt proletárasszony

2010.09.20. 15:49

Tisztelem Madonnát, sok meló, fegyelem meg minden ilyen bevetésével pl. rengeteg pénze van, és olyan bicepsze, hogy preparálás nélkül mehetne a BODIES kiállításra. Most meg rendez. Az alábbi képen ezt látjuk. OMG, hát ennyire balfaszul hogy lehet egy filmezéshez elengedhetetlen eszközzel bánni rendezőként? De legalább a feje öreg.

 

Lindsay és én

2010.09.20. 14:21

Ami végül is közös kettőnkben -- leszámítva, hogy én szexuális kapcsolatot létesítenék vele, most még legalábbis, de ha nem siet, akkor lemarad -- az, hogy nagyjából egyszerre térünk vissza. Én ide, ő a börtönbe. Nyomott egy kis kokót, és valamiért, mert ő ugye -- az útleveles hazudozása óta tudjuk -- ilyen criminal mastermind, és azt hitte, megússza ezt is, mint Hasfelmetsző. Hát nem úszta meg, mert azt elfelejtette valamiért, hogy a bíróság kötelezővé tette neki a rendszeres drogtesztet. Hiába, a legnagyobb elmék is mindig ilyen apróságokon csúsznak el. Az ördög a részletekben lakozik.

 

Midichlorian Rhapsody

2010.09.12. 11:18

Holnaptól, ígérem, kíméletlen leszek, de ma még senki szemét nem bántom Madonna eres karjaival. Vasárnapi kedvesség: Anakin életrajz a Queen zenéjére; isteni. Enjoy!

Relight My Fire

2010.09.11. 19:13

Fiúkkal kezdek, mindjárt kettővel, abból baj nem lehet. (Nyugi, a bikini, dudák, jónő, milf kategóriákat továbbra sem fogjuk hanyagolni, ami fuckable, az fuckable, én nem diszkriminálok.) A megboldogult Take That két tagja ült bárpulthoz egy új dal és videoklip erejéig, és jó lett, mindkettő - az utóbbi kicsit kétbuzikóbój utánérzés, de az legyen a legnagyobb problémám az életben, hogy két csinos pasi sejtelmesen néz, és meztelen felsőtesttel végzi... (Igen, akár együtt is, ami fuckable, az fuckable, én nem diszkriminálok.)

Szóval gutsy gyerek ez a Robbie, nem aggódja magát agyon az imidzse miatt; way to go, baby!

Bárbérlő

2010.09.10. 18:34

Ugyan kedvenc picusnyakkendősünk, a Bouncer, az utóbbi időben hanyagolja a vendéglátást, a bulvárélet változatlanul zajlik a nagyvilágban; és mivel bűn lenne krónikás nélkül hagyni, átvettem az üzletet.

Itt a (szermérmetes) Herszegnő - stay tuned, hamarosan újraindulunk.

 

VB újra

2010.06.17. 07:26

Alapvetően elég fing eddig, de mindegy, két év múlva az EB-t, négy év múlva meg a VB-t legalább ennyire fogom várni, úgyhogy fölösleges ez a nyafogás. De azért lehetne sokkal jobb. Ezt a köcsög vuvuzelát sikerült kicsit lenyomni, de ez is milyen már? Valahogy csalódás az egész, megmondom előre, hogy ez Blatter fejébe fog kerülni, még akkor is, ha eddig nem nyírtak ki egy futballistát sem a sportra és országuk népszerűségére oly kevéssé fogékony és érzékeny feka bűnözők. Az első kör után egyértelmű a Nationalelf fölénye. Argentína válogatottjával nem tudok mit kezdeni, ugyanolyan bohócok, mint a herionlabda vezérük a pálya szélén, ha egy normálisan védekező csapattal találkoznak, akik még támadni is tudnak, ezzel a szarral, amit csináltak, esélyük nem lesz (szerencsére). A Koreai NDK, az a királyság, céljuk a továbbjutás. A következő kör végén ismét elemzek egy ilyen mélyrehatót, addigra hátha magukhoz térnek azok is, akiktől mindenképp többet vártunk. Nem a spanyolok, azok csak hozzák a statisztikailag elvárhatót, és azt nem ér mondani, hogy de hát EB-t nyertek, mert a görögök is nyertek. Valahogy a válogatottjuknak nem megy, hiába a Barcelona meg a Real Madrid. C. Ronaldo meg egy pöcs. A labda meg egy szar. Éljen a foci amúgy.

 

 

Csak egy gyors

2010.06.17. 07:05

A napról napra feltűnő rengeteg Star Wars related cucc közül (melyekből szerintem annyi van, hogy lassan nyugodtan mondhatjuk, hogy az SW-nak nagyobb hatása van a képzőművészetre, mint a Bibliának), itt van egy, ami mellett képtelenség elmenni szó nélkül.

 

Laying low

2010.06.10. 11:33

A VB ideje alatt minden valószínűség szerint kevesebbet foglalkozom a sztárvilággal, ám a szurkolói blogok környékén aktivitásra készülök. Stay tuned.

VB

2010.06.09. 10:01

Természetesen a világ legfontosabb eseménye a Bárban is helyet kap. De míg mindenki tippelget meg fogad, én egy dolgot tudok: Braziíia tutira megnyeri, Németország meg valószínű. A többi leves. Ha már a BL nem jött össze az egyébként fantasztikus Inter ellen, majd itt vigasztalódik a Bastian. Mark my words.

 

Sic transit...

2010.06.08. 08:38

A világ egyik legjobb nője Lara Croft, egy generáció recskázott rá nőtt fel rajta, aki nem, az Angelina Jolie-val töltötte álmodozó perceit. Kézenfekvő volt, hogy Jolie lett Lara. Eddig rendben van. Aztán mi az új hír? Hogy állítólag Kim Kardashian lesz az új Lara Croft. Kim Kardashian. Nem lehetne, hogy Stephen Hawking legyen Peter Parker a Spiderman rebootban?

 

What the hell?

2010.06.08. 06:42

MTV Movie Awards. Csak a kategóriák értékelhetők az egészben. Ami egyébként kiderült, az így foglalható össze: ha a náci férjed pornószínésznőkkel csal éjjel-nappal, akkor generation awardot kapsz, és még Scarlett Johanssont is lesmárolhatod, bár mindketten rém szarul fogjátok előadni a dolgot (Sandra Bullock). Ha az aktuálisan menő zsáner legszarabb filmjében játszol és lóarcod van, akkor nem kell színészi képességeket mutatni egyetlen másodperc erejéig sem, megkapod a legjobb női alakítás díját. Emellett ha csókolóztál az overall superstar győztesével, akkor hozzád vágnak egy csókdíjat is (Kristen Stewart és Robert Pattinson). Arról már nem is beszélve, hogy a legjobb film is a tiéd lesz (Twilight valahány). Tudom, hogy ez nem az Oscar, de könyörgök már, hát ami az IMDb-n 4 körüli ponttal áll, az mennyire jó film vajon? Nem mondom, hogy minden pontszám reális az én szememben, amivel ott találkozom, de azért... Na mindegy. Az meg már csak hab a tortán, hogy a biggest badass nem Stephen Lang lett az Avatarból. De hát a közönség szavaz ezekre a jelöltekre, online, úgyhogy ez van. Az MTV nézői közt Kristen, Robert meg a Twilight a világ legjobbja.

 

Ezúttal Adidas

2010.06.07. 06:37

Ha van jobb reklám, mint a múltkori Nike, akkor ezek lehetnek azok. Először is:

De még inkább:

Vámpír és neje a vízben

2010.06.04. 07:37

Na, ez már inkább vámpíros sorozat, mint a Twilight. (Leszögezem, hogy csak a filmről beszélek, a könyvet nem olvastam.) Ezen a képen Bill és Sookie csókolóznak, ami jó hír, bár nem értem, miért nem Erickel jött össze a csaj.

Erre van még.

Enough

2010.06.04. 07:12

Kristen Stewartot elég sok helyen a következő fotó (és társai) miatt tartják valami marha jó csajnak a napokban. Makes me wonder. Ez nem olyan, mint a magyar futball, hogy hát istenem, ilyen a felhozatal, akkor szeressük a Torghellét. Jó csajok vannak mindenfelé, jó magyar focisták nem nagyon.

 

A ruha jó

2010.06.03. 09:24

...meg a formája is, got to admit. Nem tudom eldönteni, hogy mi van ezzel a csajjal, mostanában rettentően nézett ki, erre tessék, most igazán nem mondhatja senki, hogy nem ok. Ez van, figyelni fogjuk, hogyan alakul. Stay tuned!

 

Szex és foci

2010.06.03. 08:38

Ezzel a plakáttal az ötletessége, meg a szép kivitelezés mellett végül is annyi bajom mégis van, hogy olyan üzenetet hordoz, amit ez az egész elbaszott Szex és New York: hogy szerencsétlen lúzer faszi menjen fos filmeket nézni a moziba a hülye tyúkkal, ne a focit bámulja. Úgyhogy uraim, ha egyszer azon kapják magukat, hogy moziban ülnek, és előveszik a telefont, és megnézik egy meccs eredményét, akkor jusson eszükbe, hogy rossz helyen vannak, rosszkor, és jó eséllyel rossz valakivel. A VB fontos.

 

Megan Fox on the beach

2010.06.03. 07:41

Na, kérem, ha azt halljuk, hogy Megan Fox bikiniben, tuti nem erre gondolunk. Valamiért az jut eszembe, amikor egészen kis koromban Bulgáriában medúzákat fogdostunk a tengerben. Azok voltak ilyen csoffadtak valahogy, miután kiszedtük őket a vízből. Egy szó, mint száz: elég nagy csalódás lehet ez a kép annak, aki nem volt olyan okos, mint én, és elhitte, hogy Megan Fox itten a következő Jessica Alba. Hát nem az. Piros a térde.

 

A sztárélet nehézségei

2010.06.02. 10:47

Az, hogy valaki tökéletesen tehetségtelenül eljátszik egy tinikedvenc szar filmben egy csajt, és még olyan arca van, mint a Szegál Pistának, nem jelenti azt, hogy (igazi) szupersztár. Biztos kellemetlen a sok paparazzo, meg a basztatás (mert mostanában erről siránkozik), de könyörgök, ha vége lesz a Twilightnak, ezt a lányt (mark my words) úgy felejtjük el, mint a sicc. Remélem. Úgyhogy nyugi, Kristen, nem tart már sokáig, azt valahogy csak kibírod, meg mi is.

 

süti beállítások módosítása