A Bors meg a többi

2010.04.11. 20:06

Claudia a temetés után dolgozni akar, állítólag. De nem ez a lényeg, mert az ország jelentős hányada tökéletesen meglesz anélkül is, hogy Liptai Claudia vezet valami agyatlan műsort. Ami itt érdekes, az az, hogy a Velvet kinyomja címlapra, a dolgot, és -- mosom kezeimet alapon -- a…

Patrick és a pia

2010.04.11. 17:53

A '80-as évek egyik legnagyobbika, aki a '90-es évek egyik legjobb filmjében is játszott (ami a Ghost), Patrick Swayze volt. Most, hónapokkal a halála után özvegye -- akit 19 éves korában ismert meg, hát ez milyen szép már, Liz, figyelsz? -- ezúttal nemcsak jó dolgokról beszél.…

Colin Farrell közleményben szólalt fel a homofóbia ellen. Személyes érintettség is van a dologban (nem, nem ő, hanem a tesó gay). A dologban az az érdekes, hogy egy írországi szervezetet biztosított támogatásáról ezzel. Ami azért nem akármi, mert ott mondjuk nemrég még…

Ugyanis kacsának bizonyult a hír, miszerint a Világ Leglúzerebb Vámpírja játszaná el Kurt Cobaint. Mondjuk Kurt se volt az a John Wayne, így egymás közt, szóval a szerep talált volna valamennyire a sráchoz, de mindegy, most úgy néz ki, nem lesz belőle semmi. Itt egy kép…

Elizabeth Taylor két számjegyig meg sem áll? Ez a kilencedik házassága lesz, ami azért alapvetően gyengíti meg ennek az intézménynek a lényegét, mert mintha valahol az eskü szövegében szinte mindig benne lenne, hogy örökre, meg jóbanrosszban. Senki nem tudja ezt ilyen cool módon…

Meghalt Varga Zoltán, meg egy csomó lengyel kormánytisztviselő, köztük maga Kaczyński elnök is. A két dolog nem egy helyen történt, egyik öregfiúk-meccsen, a másik repülőgépkatasztrófa. Mindenesetre RIP.*** Robert Pattinson újra lehet furán-fölöslegesen bánatos, ő lesz Kurt…

Demi Moore és a botox

2010.04.09. 21:36

Az alábbi képen Demi Moore mosolyog. Igen, Demi, aki pl. a Ghostban játszott. És igen, mosolyog. Scares the shit outta me.  További képek

Remélem fake

2010.04.09. 19:16

Az éterien szép Hámori Gabriella új frizurával a címlapon. Mindent el lehet rontani? Hát tényleg mindent?! -- kérdezem vádlólag. 

Sign up

2010.04.09. 14:45

Ide: Úgy megütnélek Főfasz, mert azt hiszed neked mindent szabad

Hölgyeim és uraim, íme...

2010.04.09. 14:15

... a net legújabb szupersztárja. Fogadják szeretettel.

Nox no more?

2010.04.09. 13:22

Van hivatalos közlemény, mely szerint "szünetel" a dolog, de más források meg arról szólnak, hogy feloszlott, legalábbis Péter Szabó Szilvia (akivel, mintegy mellesleg, mély, ám egyoldalú szerelemben él e blog szerzője) Ausztráliában marad, ahol már barátai is…

Ők csak a kalácsfrizurás Leiát tudják felmutatni... Viszont a Birodalom? Mutatom, miért érdemes jelentkezni:    És aki azt hiszi, hogy a csajra gondoltam a megacool lépegető helyett, az téved, és egyáltalán nem ért a Star Warshoz.…

Otthagyta az asszonyt meg a gyereket, most meg azt tudja nyilatkozni, hogy a "férfias játékok" is hiányoztak egy ideje. Attaboy?*** A világ egyik leghosszabb lába Magyarországra érkezett -- blikk.hu***True Blood Season 3 -- true-blood.net*** Tudom, hogy ez volt már mindenütt, de…

Reggeli

2010.04.09. 07:07

Most az a nagy szám, hogy az RTL lecserélt valakiket valakikre a Reggeli c. műsorban. Lesz megint Lilu (OMG), lesz Mónika, de nem lesz Horváth Éva. És akkor mi van? Egyik sem az az akadémikus. Lilutól hadd idézzek, érdemtelenül hosszú lesz, de minden benne van: Szinte hihetetlen, hogy…

Pont Anistonnal?

2010.04.08. 18:14

Ha össze tudnám számolni az ujjaimon, hány fals hírt közöltek eddig Pittről és Jolie-ról, én lennék a százlábú. A legújabb, hogy Brad Angelina tudtával csalja őt, méghozzá az exszel, Jennifer Anistonnal. Valószínű. Ezek a testőrök, akik nyomják az ilyen infókat, vajon…

Bayern is teh shit!

2010.04.08. 16:16

A Bayern csak kibrusztolta, pedig az első percekben kettőt kaptak. Nincs a legjobb 4 között angol, ami manapság azért meglepő. Pwned! 

Break up on Twitter

2010.04.07. 17:34

Jim Carrey és fura exe Twitteren tolták az infót, miszerint ennyi volt. Mondjuk ez sokkal jobb, mint amit Lindsay meg a papa csinálnak, ott aztán megy a kiteregetés keményen. Lehet, hogy azt hiszik, hogy a Twitter az valami privát csatorna? Boy, you don't want to be a Lohan. Amúgy erről a…

Az őstahó újra támad

2010.04.07. 16:34

A főfasz megint volt olyan ügyes, hogy mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyre parkoljon, én meg persze vagyok olyan hülye, hogy írok róla. De a nevét nem írom le, ha meggebed, akkor se. De az még hagyján, hogy ilyenekkel kerül be a hírekbe, az viszont, hogy végtelenül és…

Mert vidám volt

2010.04.07. 13:32

Ez a Daróczi-ügy csak nem csillapodik. Most éppen az a sláger, hogy mert vidám volt, nem lehetett depressziós. Azért alapvetően eléggé sötétbalkáni a hozzáállás az ilyen dolgokhoz még mindig, ha jól látom. Jókedvű volt, nem lehetett baja. My ass. Batiz rögtön magyarázattal is…

Speed

2010.04.07. 11:05

Új veszély az utakon: Szabó Zsófi autót kapott. Ezen a héten el vagyunk látva ilyenekkel, meglátjuk, mi sül ki ebből. *** Még a tegnapi hír előtt kiderült, hogy Sandra végül is csak elköltözik, furgonok jöttek, vitték a cuccot. Ez a kép csúcs jó:…

Debil or what

2010.04.07. 09:50

Egyik kedvenc celebem, akinek valahogy minden mozdulatáról árulkodik a könyöklés (vagy bármi, ami az előrejutáshoz kell), így nézne ki szőkén. Hajas, a mester, azt mondta, szerinte Ördög Nóra az a nő, akinek minden frizura jól áll. Ebből egy dolog biztosan leszűrhető: ha…

And the Oscar goes to...

2010.04.07. 06:21

Lionel Messi. 8 játékosnak sikerült eddig 4 gólt rúgnia egy BL-meccsen, beleszámítva az elődöt is, amit BEK-nek hívtak (és sokkal fair-ebb rendszer volt, mellesleg). De ezek csak számok, ezt a gyereket látni kell. A dokkmunkásfejű Rooney, akivel nem nagyon lehet emberek közt…

Előbb-utóbb talán érdemes lesz felhagyni az efféle hírek közvetítésével, de így legalább van ok becsempészni jó vagy nem olyan rossz csajok fotóját. A lényeg, hogy egy újabbról derült ki, hogy nem tud vezetni, konkrétan elfelejtett bevenni egy kanyart. Az a buta szőke nős vicc…

Dear Sandra...

2010.04.06. 13:43

 ...bár Tiger Wodds kutyafüle hozzám képest, most mégis visszajönnék. Lássuk be, ez az egész ügy igen jókor jött, szinte sikerült vele az Oscar-díjadat is feledtetni. Who's your daddy now?Jesse 

Liptai Claudia a tv2 Mokka című műsorában adott interjút szerelme, Daróczi Dávid elvesztésének fájdalmáról. És mit mond? Hogy azért jött ide, hogy hagyják békén, nem akar róla beszélni. Ez valami olyasmi, mint amikor a Piszkos Fred a rendőrség pincéjében lakott, mondván, na…

süti beállítások módosítása